Ashleing feldúltan csapja be maga után az ajtókat. A szobájába bezárkózva az ágyára dobja magát, és arcát a kezébe nyomja. Néhány könnycsepp gördül le az arcáról. Végül letörli a szeméről a gyengeség jelét, átöltözik, és a hátsó ajtón kimegy, egyenesen az istállóba.
Ashleing szülei nagyon elfoglalt emberek, és a bátyja is nagyon népszerű, senkinek sincs rá ilyenkor ideje. A szülei egy tenyészetet vezetnek, jobbnál jobb lovakkal.
 A szomorú lány bemegy kedvenc lova, Vércse bokszába, egy puszival üdvözli, és hirtelen lerogy a fekvő ló mellé. A nyakát szorosan átölelve, a fejét dús sörényébe temetve újra elgyengül. Ezúttal nem tudja visszatartani könnyeit, és kedves lovának kezd panaszkodni. Tudja, hogy ő úgysem kritizálná, és hogy teljesen megértő.
- Ezt nem hiszem el, Vércse! - sírós hangja elcsuklik - A mai nap az egyik legszörnyűbb..... Patric...... elhagyott..... - könnyei egyre szaporábban hullanak.
A ló finoman megbökte Ashleing kezét, majd arcát, és felállt a fekhelyéről. A bokszajtóhoz lépett, és visszanézett a lányra.
- Értem a célzást!
 Majd könnyeit letörölve ő is felpattant, Vércse kötőfékével a kezében várt a ló reakciójára. A tüzes telivér dobbantott a patájával, és a lányhoz lépett. Ashleing a ló finom fejére csúsztatta a kötőféket, és maga után vezetve a lovat a patamosóba vitte.
 A patamosóban alapos csutakolás várt a lóra. Vércse, egy akadályló. Még versenyzik. Az istállóban ő az egyetlen ló, aki telivér létére nem síkon fut. Eddig nagyszerű eredményei voltak, mindössze egy második helyezés a hat versenyből! Két hét múlva egy új verseny vár rá!
 Ashleing végzett a csutakolással, a dobozba berakta a keféket, és az istálló felé vette az irányt. A nyergesben összeválogatja Vércse felszereléseit. Összefogva az összeset viszi ki a lóhoz. Felkerül a nyereg az alátéttel, természetesen ugróhevederrel a biztonság kedvéért! A lábszárvédő és a bokavédő sem maradhat le! A kantár is felkerült, Ashleing bemelegítés után lóra pattan. Galoppnyereg van a lovon, ezért kicsit óvatosabbnak kell lenni az ugrásoknál, ugyanis a lánynak volt már több esése akadály felett, és volt egy súlyosabb esése is! Elindulnak egy széles úton az erdő felé. Miután Ashleing úgy érzi, hogy eléggé bemelegedett a lova, ügetésre vált. Ahogy beérnek az erdőbe, az ösvény leszűkül, és a  lovat vágtába ugratja. Néhány kisebb, újnak bizonyuló farönk állja útjukat, ám ezeken könnyedén túljutnak. Vágtáznak, hihetetlen tempóban. Hirtelen a szél erősen fújni kezd, és egy reccsenő hanggal, és egy fájó ponttal a fején, Ashleingnek elsötétül minden....
 Egy idegen fiú arra üget, egy másik ösvényről fordul arra. Vércse eszeveszettül vágtázik, miközben a fiú hirtelen elkapja a ló kantárját.
- Szia, szépség! Hova futsz nagyfiú? És hol van a lovasod? - A kissé megriadt fiú arra lovagol, amerről a telivér jött. Hirtelen meglátja az eszméletlen lányt. Lepattan a lováról, és odaguggol hozzá.
- Hé! Jól vagy?
A lány rémülten, és nehezen ül fel, és fájó fejét kezével fogja.
- Igen, csak... eszméletlenül fáj a fejem! Te ki vagy?
- Én Tom vagyok, most költöztünk ide. Hadd nézzem. - A lány feje búbját szemlélve egy kis vágást talált. - Van egy seb, pont ott, ahol fáj. Ahogy látom, vérzik. Fel tudsz állni?
 A lány próbálkozik, de sehogy sem megy neki. A gerincét nagyon beütötte az eséskor.
- Hát, nem igazán...
- Akkor hazaviszlek. Gondolom arról jöttél. - mutatott az ösvényre.
-  Igen. - Majd Ashleinget a karjaiban tartva a saját nyergébe ültette, majd felszállt mögé. Vércse kantárszárát a saját nyerge mögé kötve elindultak.
 Az ösvényen lépésben haladva lassan kiérnek egy szélesebb útra. A beszélgetésbe belemerülve észre sem vette Ashleing, hogy egyfolytában a fiút bámulja.
- Szóval... még egyszer köszönöm. - Szólalt fel a lány, mikor a házhoz értek.
- Segítek neked. - Leszállt a nyeregből, és Ashleinget leemelte a nyeregből. - Vércse ugye? - mutatott a lóra - A neve ki lesz írva a bokszajtón?
- Igen, Vércse. Hagyd,  én .... fff.... Elintézem.
- Nem, látom, hogy nagyon rosszul vagy. Inkább mondd meg, hogy hova rakjalak, mert itt, egyedül nem hagylak. Fel kéne hívni az orvost, hogy kijöjjön megnézni téged.
- Na, jó.... látom, makacs vagy - A lány elmosolyodott - Ha itt, ezen az ajtón bemegyünk, balra a második ajtó.
 A fiú óvatosan, lassan kinyitja az ajtót, és a rózsaszín falú, lovas poszterekkel tapétázott szobába lép. Finoman az ágyra fekteti a lányt, és a telefont az éjjeliszekrényből a lány kezébe adja.
- Megyek, rendbe rakom Vércsét, te addig hívd ki az orvost! - parancsolt rá Tom.
- Jól van, értettem parancsnok! - Ashleing viccelődve tisztelgett.
 Negyed óra múlva Tom elkészült Vércsével, és az orvos is már Ashleinget vizsgálta. Tom, ahogy belép, üdvözli az orvost.
- Jó napot! Tom Brook vagyok. Ashleing hogy van?
- Szervusz, fiam! Dr. Frenklin Bones. - Kezet rázott az őszes öregember, és a szőkés fiatalember. Ash észre sem vette, de ismét mereven bámulta a fiút.
- Én végeztem a vizsgálatokkal, egy kis zúzódás a gerincen, egy hétig legalább ágyban kell maradnod, Ash.... - Ekkor a táskájából kihúzott egy papírt, és írt rá valamit. A papírt lerakta Ashleing éjjeli szekrényére. - Ezeket a gyógyszereket kell majd szedned.
- Köszönöm, Doktor úr! - Ezzel Dr.Bones kifordult az ajtón, és távozott.
- Örülök, hogy nincs más, komolyabb bajod. - Mosolyodott el Tom. - Ouh, és még rendesen be sem mutatkoztunk egymásnak. Tom Brook. - Nyújtott kezet a lánynak.
- Ashleing Jordan. El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok neked. Ugye hívhatlak Tomynak? - Mélyen a fiú szemébe nézve mosolygott.
- Persze. Tudok még segíteni neked valamiben, Ash? Ugye én is becézhetlek? - Elégedett arccal bámulta a lányt.
- Igen, és nem. Mármint becézhetsz nyugodtan, és köszönöm, nem tudsz mást segíteni. Már csak ezért is nagyon hálás vagyok, hogy hazahoztál és rendbetetted Vércsét!
- Semmiség! Ha gondolod, minden nap átjöhetek, gondolom jó lenne egy kis társaság, ha minden nap ilyen üres a lakás.
- Rendben Tomy, ahogy gondolod! Hálás lennék.
- Akkor, megbeszéltük! Most nekem mennem kell, holnap találkozunk! Szia! - Sarkon fordult, és kiment a szobából.
 Ashleing elégedett mosollyal az arcán feküdt az ágyán. A TV távirányítója után nyúlt, és bekapcsolta, majd egy sportcsatornára kapcsolt, hogy lovas sport közvetítéseket nézzen.
 Fél órával később megunja az adást, és a telefon után nyúl. Tárcsázza legjobb barátnője számát, és vár...
- Hálló, jó napot Mrs. Lennox! Kérhetném Jasmine-t?
- Szia Ashleing! Máris adom!
 Mrs Conny Lennox, Ash legjobb barátnőjének az édesanyja. Jasmine-nal már évek óta legjobb barátnők, és semmi nem választhatja őket el.
- Szia Ash! Miújság? - Szólalt fel a hang hirtelen a telefonból
- Szia Jas! Hát, hogy is mondjam... lenne egy kis mondanivalóm!
 Ezzel a lány mindent elmesélt. Patricot, és Tomot.....
- Ó, sajnálom Ash... és te jól vagy?
- Igen, köszönöm, csak egy kicsit megzúzódott a gerincem.
- És a Patric? Miatta gondolom rosszul érzed magad...
- Őszintén szólva éreztem, de most már Tom elfeledtette velem....
- Aki rád talált? És jól néz ki?
- Igen, és igen! Iszonyat jól! Tudod mit? Ha van kedved, gyere át holnap, ugyanis újra eljön....
- És mondd már, hogy néz ki...! Í
- Majd holnap megtudod! Gyere át egy-két óra körül. Lehet hogy akkor már ő is itt lesz. Ugyanis megígérte, hogy minden nap átjön!
- Wow! Valóban?! Akkor ouh, de mázlis vagy.... dob a pasid, aztán találsz is egyet...
- Most le kell tennem, hazajöttek anyáék. Szia, akkor majd gyere, várlak. Szia!
- Rendben, szia!
 Azzal elbúcsúztak. Ashleing ezek után beszámolt mindenről. Kivéve, hogy Patric elhagyta. Ők nem tudtak a kapcsolatukról. A szülei megértették a lányt, de óvatosabb is lehetett volna. Patric helyett egy fedő sztorival állt elő. Ami annyi, hogy egy Sarah nevű barátnőjével csúnyán összevesztek, és ezért volt szomorú.